utolsó frissítés: 2007. május 21.

"Der Kampf um Bodenbesitz." Az erdélyi szászok földbirtokviszonyai és a szász nemzetpolitika 1890-1918-ig. In Korunk 2005. szeptember 94-107.

Valamikor 1915 végén, 1916 elején egy kis terjedelmű, nyomtatott füzet látott napvilágot egy erdélyi városban. A szerző, nyomda, megjelenési év nélküli kiadvány a talányos Erläuchterungsbericht címet viseli.1 Célja az erdélyi szászok háború utáni jövőjének és az ezzel kapcsolatos sürgős teendőknek a  „megvilágítása”. A központi hatalmak sikerei nyomán, azok győzelmében feltétel nélkül bízva próbálja az ismeretlen szerző vázolni helyüket a háború utáni új rendben. Az első oldalak nagyszabású víziójában a kikerekített Szászföld tűnik fel, melynek északi és déli részeit a Maros-völgyben településeik lánca köti össze. Oroszországi protestáns németek betelepítésére és a belső erőforrások mozgósítására lesz szükség, mivel a birodalmi németség soraiból kikerülő telepesekre a Balkánon és Törökországban vár történelmi szerep. A nagyszabású jövőképet némileg váratlanul ellenpontozza a gyakorlati tennivalók számbavétele. A szerző hirtelen sokkal kisebb léptékre vált, és egy tíz településre kiterjedő, kb. 5000 fős telepítési akcióra vonatkozó tervet vázol fel, aminek megvalósítása előtt számos, a szerző által is számba vett akadály tornyosul.

Az Erläuchterungsberichtben vázolt gondolatok sem egyedülállóak, sem rendkívüliek nem voltak a korszak Erdélyében. A kétségkívül nagyszabású, a háború utáni rendezésre vonatkozó ismert német elképzelésekből – főként Naumann Mitteleuropa-tervéből – kiinduló, a valóságtól elrugaszkodott, rendkívüli önbizalomra utaló elképzelések nem előzmények nélküliek. A szászok több mint negyedszázada folytattak aktív birtokpolitikát a nemzeti birtokállomány védelme érdekében, és Erdély „gazdasági meghódításának” a szász politikusok „mainstream-je” által soha fel nem vállalt  programja is évtizedes múltra tekinthetett vissza. Közben a magyar elit egy jelentős része régóta aggodalommal figyelte az erdélyi birtokviszonyok változását, és folyamatosan figyelmeztette a budapesti kormányzatot annak veszélyeire. A legfontosabb problémát a románok térhódítása jelentette, bár nemegyszer hasonló gyanakvással tekintettek a szászokra. is.2 A román kis- és középbirtokosok térnyerése és a magyar közép- és nagybirtok lemorzsolódása közepette a háború előestéjén erdélyi politikusok már a tartomány elvesztését vizionálták, és a gazdasági formát öltött nemzeti kihívásra adott adekvát válasz szükségét hangsúlyozták.3

Mindeközben a román elit is egyértelműen nemzeti harc részeként tekintett a román kis- és középparasztság birtokállományának kibővítésére. A bankok a legfontosabb céljaik között tartották számon, és 1907-ben létrejött szövetségük, a Solidaritatea egyik fontos feladata volt a telepítések és birtokvásárlások anyagi alapjainak megteremtése.4 A román intézményi háló fejlődéséből az is egyértelműen kitetszik, hogy tevékenységük és eszközeik a szász bankok példáját követték. A szászok küzdelmének  sikerei és kudarcai, felépített intézményei ily módon meghatározó jelentőségűek voltak a korszak Erdélyében.

„Walachisierung” és önvédelem

Az a fokozódó, egyre élesebb retorikával kísért küzdelem, mely a világháborút megelőzően folyt Erdély földjének telekkönyvi birtokálásáért, természetes társadalmi-gazdasági folyamaton alapult. A polgári jogrend bevezetését követően a szabad birtokforgalom,5 a volt telkes jobbágyok birtokhoz juttatása és mindenekelőtt a birtokbírhatás jogának általánossá válása, majd az úrbérrendezés jelentette az első lépéseket a birtokviszonyok átalakulásának útján. A speciális agrárviszonyokhoz alkalmazkodó záloglevél-kibocsátáson alapuló földhitelezés terjedésével6 javultak a birtokvásárlás feltételei is. Ezzel a háttérrel jelentősen felgyorsult a birtoktalan vagy kisbirtokos agrárnépesség tulajdonszerzése és a középbirtokosság megerősödése. Nem meglepő, hogy ennek keretében elsősorban a románság jutott földhöz magyar birtokosok rovására. Az 1910-es népszámlálás adatai alapján Erdély területén 1,25 millió román, 512 ezer magyar és 134 ezer német (főként szász) foglalkozott őstermeléssel.7 A románok közül kétszer annyian, mint a másik két nemzetiséghez tartozók együttesen, miközben a teljes népességen belüli arányuk csak 55 százalék volt. A románok társadalmában az őstermeléssel foglalkozók aránya 84,6 százalékot tett ki. Ilyen körülmények közt természetes, hogy amint a pénzügyi feltételek legalább részben adottak voltak, elsősorban ők léptek fel vásárlóként. Ezt felerősítette, hogy a jelentős magyar agrárnépességű székelyföldi megyékben jóval alacsonyabb volt az egykori földesúri birtok aránya – itt elsősorban a közbirtokosságok domináltak –, és ezzel korlátozott a földszerzés lehetősége. A románok lakta megyékben éppen a nagy- és középbirtok lemorzsolódása, az eladó földbirtok relatív gyakorisága fokozta a földvásárlás lehetőségét.

A folyamat nem mondott ellent a gazdasági racionalitásnak, sőt magyar részről az agrárius törekvések – tehát egy nemzetileg semleges gazdaság- és társadalompolitikai elképzelés – sikerében látták a megoldás egyik fontos elemét. A nagy- és középbirtok stabilizálása mellett ez a magyar kisbirtok megőrzését is lehetővé tette volna a mozgalom vezetői, köztük Bethlen szerint. Ennek ellenére a nemzeti tartalommal telítődés az első pillanattól fogva elkerülhetetlen volt. Mindhárom nemzeti elit tisztában volt vele, hogy az erős középosztály, legyen az agrár-, iparos vagy értelmiségi, fokozhatja a nemzeti kohéziót, alapját jelentheti a nemzeti kultúra kiterjesztésének és kiteljesítésének, és lehetőséget teremthet önálló intézmények létrehozására. Ezt alátámasztották a magyar arisztokrácia és középnemesség intézményalapításai (MTA, EME, Erdélyi Gazdasági Egylet stb.), illetve a szászok elszánt intézményépítése, mely még 1848 előtt kezdődött (Verein für Siebenbürgische Landeskunde, Landwirtschaftsverein, tornaegyletek, polgári egyletek, takarékpénztárak, földhitelintézet stb.). Ráadásul a földbirtokviszonyok módosulása látványos folyamat volt, amelyben az egyik fél nyeresége többnyire a másik fél veszteségeként jelent meg. A veszteségérzést fokozta, hogy az egykori vármegyei terület falvainak jó részében a magyarság a földbirtokos révén volt jelen. A magyar birtok eltűnése egyúttal a magyarok kiszorulását ígérte az adott terület mindennapjaiból.

A románság „terjeszkedése” a szászok számára is problematikus volt. A román és szász községek alkotta Királyföldön a románság már a reformkorban többségbe került, és megkezdődött a szász falvak demográfiai viszonyainak változása. A társadalmi különbségek (a szász parasztok szinte mindegyikének volt önálló birtoka, illetve ennek révén a szász közösség kezelésében maradt a községi birtok) fékezték a falvak arculatának látványos változását, de az elit veszélyesnek ítélte a folyamatokat. A magyar állami politika és a románság megerősödésével satuba fogott szászok elitje, különösen sérelmi politizálásának egyre nyilvánvalóbb sikertelenségét követően, a szászföldi helyzet stabilizálását, a nemzetépítést helyezte előtérbe.8

Az 1880-as évektől a Landwirtschaftsve-rein keretében folyt a szászföldi falvak társadalmi-gazdasági viszonyainak felmérése.9 A munkákból kibontakozó kép alapján a települések legjellemzőbb problémái az alacsony népszaporulat (a viszonylag kis birtokok elaprózódásától való félelem miatti „Zweikindersystem”), a kivándorlás (ez szintén a kisebb birtokmérettel állt összefüggésben) és a románok földszerzése. Ez ugyan természetes folyamat, de következményeivel – románok megjelenése a legnagyobb presztízsű településrész házaiban, a község irányításában és így beleszólásuk a közföldek használatába – veszélyezteti a falvak eddig megőrzött szász jellegét.

A Nagyszebentől keletre a Rét-árok völgyében található településekkel foglalkozó tanulmány szerzője már telepítési javaslattal állt elő. Ennek célja a falvak fogyó szász lakosságának megerősítése, felfrissítése lett volna.10  Hasonló elképzelést tartalmaz, politikai programadó írásban először, az Arbeit-sziele című írás,11 az átalakuló szász nemzeti program egyik legfontosabb, nyilvános dokumentuma. A szerző itt 18 olyan települést vesz számba, ahol a szászok lélekszáma 200 fő alatti, ezek közül hatban száznál is kevesebb.12 A falvak lakosságát a javaslat szerint életképes közösségekbe kellene telepíteni, a célterületek közt található a Rét-árok völgye, az egykori Felső-Segesvár-szék és Naszód környéke.

A telepítésügy ugyan nem került bele az 1890-ben elfogadott új politikai programba,13 de a Szász Néppárt ekkor megválasztott Központi Választmánya (Zentralausschuß) felkarolta egy új pénzintézet alapításának tervét. A banknak az ipar és a kereskedelem támogatása mellett feladatává kívánták tenni a birtokforgalom „szabályozását” és a telepítési akciókat. Az intézet alapításának indokait és körülményeit a Siebenbürgisch-Deutsches Tageblatt hasábjain is összefoglalták.14 Az intézet céljai közt felsorolják a fekvőségek vásárlását és eladását, valamint a birtokrendezést és földjavítást. A Sieben-bürger Vereinsbank végül 1891. július 7-én alakult meg Nagyszebenben.15 Első jelentősebb telepítési akciójára 1894-ben került sor. Közben1885 ősze óta egyre gyorsuló ütemben alakultak Raiffeisen-féle hitelszövetkezetek is, melyek helyben, az egyes falvakban vállalták fel a földvásárlás és a hitelezők előli kivásárlás feladatait.

Az 1890-es évek közepére kiépült a telepítéshez és a szász birtokállomány megvédéséhez, sőt gyarapításához szükségesnek tűnő intézményrendszer. A forrásokat főként a HAS és a Bodencreditanstalt biztosította záloglevél-kibocsátás révén. Nagytulajdonosként ebből finanszírozhatták a Vereinsbank tevékenységét is, illetve segíthették azt a forrásszerzésben. A kisebb, helyi üzletek lebonyolítása az egyes falvak hitelszövetkezeteire hárult, a nagyobb birtoktestek felvásárlása a Vereinsbank feladata lett, bár később a helyi egyletek is bekapcsolódtak ebbe.

Ezzel egy időben végleg kiforrott a telepítési mozgalom fő áramának ideológiája. Legfőbb képviselője Karl Wolff, a Sächsisches Zentralausschuß elnöke, az első számú szász politikus volt. Wolff elképzelései a világháború kezdetéig nem változtak jelentősen. Az 1896-os Sachsentagon16 mondott beszédének legfontosabb eleme: az erdélyi népek versenye és a telepítések védekező jellege. Szerinte a szászok védekezni kényszerülnek a beáramló idegenekkel szemben, akik a parasztok földjét akarják megszerezni, településeik képét megváltoztatni. „Más népek templomai, iskolái épülnek.” Ezt a harcot nem szavakkal, hanem tettekkel vívják. A szászokban fel kell éleszteni a telepesvért, különben alulmaradnak a népek nagy versenyében.17

Lényegében ugyanezt fogalmazta meg másfél évtizeddel később is, ám a mozgalom sikerei nyomán sokkal optimistábban. Beszámolhatott a Vereinsbank nagyobb telepítéseiről, azok kezdeti problémáiról éppúgy, mint az egyes Raiffeisen-egyletek kisebb-nagyobb földvásárlásairól. Különösen büszke volt arra, hogy szerinte sikerült feléleszteni a szászokban a hospes ősök szellemét. Mindezt alátámasztotta, hogy míg a külső telepesekkel végrehajtott akciók eredményei felemásak voltak, addig a szász parasztok rendszerint sikeresen megteremtették további életfeltételeiket.18 Persze Wolff megnyilatkozásaiból nem hiányzott a taktikai elem. A telepesmozgalom defenzív jellegének hangsúlyozása különösen fontos volt például a magyar szövetkezetek országos kongresszusán mondott beszédében. Itt a magyar agráriusok vezéreinek jelenlétében különös hangsúlyt kaptak mondatai, melyekkel a szászok „térfoglalását” jellemezte. Eszerint csak a szász településhálózat hézagait próbálják kitölteni régi szász falvak újjáélesztésével.19

Nem véletlen, hogy a telepítésügy másfél évtized múltán újra a nyilvánosság homlokterébe került. Már az 1890-es évek eleji érdeklődésben is szerepet játszott az országos politika. Az országgyűlés 1894-ben hozta az első telepítési törvényt,20 és ennek vitái is megtermékenyítően hatottak a szász elitre. Ugyanígy egy telepítési törvény, illetve tervezete motiválta a 20. század első évtizedének végi aktivitást. A koalíciós kormány új törvényjavaslatot terjesztett be, amely gyakorlatilag állami felügyelet alá vonta volna a magántelepítéseket is, erősen korlátozva a szászok lehetőségeit.21 Ezt végül a munkapárti kormány jelentősen átdolgozta és a benne foglaltakat enyhítette. Így a végül megszületett 1911. évi XV tc. A Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetségéről és az 1894. évi V. törvénycikk némely rendelkezéseinek módosításáról csak pontosította a korábbi törvény egyes rendelkezéseit, az eljárást alapvetősen nem módosította. Különösen figyelemreméltó, hogy az előterjesztés indoklása a telepítések ügyét kifejezetten szociális problémaként és nem a nemzeti küzdelem terepeként kezeli.22

Dr. Heinrich Siegmund
és a „Bodenschutzbewegung”

Bár az új törvényjavaslatba foglalt korlátozások veszélye jelentős mértékben hozzájárult a telepítések kérdésének ismételt előtérbe kerüléséhez, a szászok földbirtokpoli-tikai tevékenységének értékelése sem volt olyan egyöntetűen pozitív, mint azt Wolff megnyilatkozásai sugallják. Egyik legközelebbi munkatársa, Georg Adolf Schuller a Raiffeisen-egyletek szövetségének keretében a telepítésüggyel is foglalkozott, főként a folyamatos kivándorlást kezelte problémaként, az alacsony szaporodási arányt nem tekintette tragikusnak. Az emigráció okát a falvak túlnépesedésében és a városi társadalmi pozíciók más nemzetiségűek általi elfoglalásában vélte megtalálni, ami a népességfelesleg levezetésének korábbi csatornáit „eltömítette”. Mindezek mellett folytatódott a románság térnyerése is a falvakban.23 Schuller a sikerekhez szükségesnek tartotta a telepítéssel foglalkozó szervezetek közti intézményes koordináció megteremtését, a spontánul szerveződött földvédő mozgalom integrálását is. Javasolta a védekező alapállás módosítását és a szászok lakta terület érdemleges kiterjesztését, mert a védekezés ugyan képes „életet megtartani”, de nem képes „újat éleszteni és az elszenvedett veszteségeket pótolni”.24

Schuller érvelésére és terveire kimutatható hatással volt az általa is említett „Bodenschutzbewegung” életre hívója és mozgatója, Dr. Heinrich Siegmund.25 Sieg-mund Grazban és Bécsben tanult és ott Darwin, Haeckel és Virchow teóriáinak meggyőződéses védelmezője lett, miközben politikai nézeteire Bismarck és Schönerer volt hatással. Hazatérése után hamarosan közéleti tevékenységbe kezdett. Csatlakozott az 1890-es években szerveződő „zöldekhez”,26 számos mozgalmat indított el, melyek szociál-darwinista alapon közelítették meg a szászok problémáit, és a „Volkshygienie” legjelentősebb propagátora lett.  Harcot hirdetett az alkoholfogyasztás és a dohányzás, valamint a parasztság körében legelterjedtebb kétgyermekes családmodell ellen. Mindezek mellett a legfontosabbnak a szászok életterének bővítését tartotta, mivel úgy vélte, hogy a szászságot a népek kihalásának lehetséges formái közül az ún. „Raumtod” – az élettér szűkössége – fenyegeti.27 Céljai elérésének eszközeként 1902-ben lapot alapított, ennek címe is beszédes: Volksgesundheit, majd 1906-ban Medgyesen életre hívta az első Bodenschutzvereint.

Siegmund nem osztotta többségben lévő „fekete” kortársai legnagyobb részének mérsékelt optimizmusát, mely a létező gondok kapcsán azok viszonylagos voltára és az addigi módszerek – elsősorban a telepítés és parcellázás – némi módosításával (egységes szervezet, több pénz) történő megoldására épített. Számára a szászok jövője komplex problémaként jelentkezett, melyet organikusan, a népet élő szervezetként kezelve kell orvosolni. Kulcsfogalma az élettér és az érte folytatott harc. Értelmezésében a szász élettér Erdély minden német települését magában foglalja. Az élettérért folytatott küzdelem előfeltétele a gyerekszám növelése és a népegészség javítása, a káros szenvedélyekkel történő leszámolás. A telepítés ebbe a nagy feladatba illeszkedik, és a telepesek egyúttal az új életmód mintaadói is lesznek.28

Rendkívüli energiával látott elképzelései megvalósításához. Mivel a hivatalos szász fórumokon nem váltott ki túl nagy visszhangot, új intézményeket szervezett. Ebben segítségére sietett a szász ellenzék, a „zöldek” csoportja is. Lapjában a „Volkshygienie”-vel foglalkozó írások mellett nagy teret szentelt a földbirtokviszonyok változásainak. A telekkönyvek rendszeres tanulmányozásával nyomon követte Medgyes és környéke birtokviszonyainak változását, közzétette a szászok veszteségeit és nyereségét.29 Majd életre hívta a helyi Bodenschutzvereint. Ennek célja a folyamatok nyomon követése mellett az agitáció volt. Siegmund tanait komplex formában kívánta népszerűsíteni és rávenni a szászokat, hogy lépjenek fel a káros jelenségekkel, ezek közt a románoknak és esetenként magyaroknak történő földeladásokkal szemben.30

Az egylet, miután egy hasonló alakult Nagyszebenben, és két településen (Schön-berg, Großschenk31) „Bodenschutzvertrag” jött létre,32 a szász intézményrendszer elismert tagja lett. Továbbra is a „zöldekhez” kötődött, olyannyira, hogy egyik vezéralakjuk, Rudolf Brandsch a szervezet központi választmányában helyettes jegyzői tisztet töltötte be,33 de a támogatók listáján az elsők között található Karl Wolff is.34 Az intézmény kinőtte a lokális kereteket, és 1912-ben már nyolc helyi egylet tartozott a kötelékébe, összesen 1315 taggal. Vezetői egyenesen abban reménykedtek, hogy mindenki felismeri a népgyarapítás (Volksvermehrung) fontosságát, amivel sikerül a szász intézményrendszer hagyományos struktúráját átformálni, és a Bodenschutzvereint a legjelentősebb szász intézménnyé tenni.35

Miközben a tagegyletek szorgalmasan regisztrálták a változásokat, és propagálták elképzeléseiket, sőt a helyi pénzintézetek segítségével nemegyszer maguk is tevékenyen részt vettek a „földharcban”,36 a központi egylet nem különösebben titkolt célja volt, hogy megkerülhetetlen szerepre tegyen szert. Ez csak részben sikerülhetett, az anyagi eszközök, az infrastruktúra és a megfelelő kapcsolatrendszer hiánya miatt a döntő pillanatokban kénytelenek voltak a Zentralausschußhoz, illetve a nagybankokhoz fordulni. Először 1911 őszén tettek javaslatot a brassói takarékpénztárnak, hogy a szász bankok alapítsanak egy „Siedlungs-bankot”. Az ötlet nem volt különösebben új, sem eredeti, az országos politikában is állandóan napirenden volt, Németország Posen tartományában pedig hatékonyan működött ilyen intézet. A terv alapján a szász pénzintézeteknek az addig jótékony célokra fordított összegeket kellett volna a telepítési alapba befizetniük, hogy ezzel az új bank részvényeseinek 5 százalékos kamatgaranciát tudjanak biztosítani.37

A takarékpénztár vezetői nem vállalták a döntés felelősségét, és a terv részletei miatt is kénytelenek voltak a nagyszebeni takarékpénztárhoz és a földhitelintézethez fordulni. Wolff válasza38 megszabta a brassói intézet elutasításának érvrendszerét is. Miután konzultált a többi pénzintézettel, arra jutottak, hogy nem vesznek részt a vállalkozásban. Úgy vélték, a meglévő intézmények, a Vereinsbank és a Raiffeisen-egyletek képesek a probléma kezelésére. A brassói takarékpénztár vezetői ehhez csak annyit fűztek hozzá, hogy intézetük a Barcaságban már szintén aktív, a földbirtokpolitikában a helyi hitelszövetkezetekre támaszkodva.39

Ugyancsak a Zentralausschuß és a nagybankok elé került 1912 folyamán dr. Pap Gézának, a Kisbirtokosok Országos Földhitelintézete egyik igazgatójának a románokkal szembeni szövetségi ajánlata.40 A javaslat egy új telepítőbank alapításához kapcsolódott, amelyben a magyar kormány 8 millió, három budapesti nagybank 7 millió koronányi részt vállalt volna. Mivel a magyar politikai elit körében sokan vélekedtek úgy, hogy a románok visszaszorítása Erdélyben csak a szászokkal szövetségben lehetséges, ezért felajánlották jelentős részesedés megszerzését.

Egy tulajdonrész 100 000 koronát ért, így a kb. 1 milliós szász résztulajdont csak az intézetek összefogása révén lehetett megszerezni. A részvétel feltételéül szabták, hogy saját telepítési ügyeiket továbbra is kormánybefolyástól mentesen intézhessék.41 A Zentralausschuß elvi döntését követő napon a pénzintézetek vezetői külön megbeszélésre ültek össze. Ezen úgy tűnt, hogy a két szebeni bank szívesebben venne részt egyedül a vállalkozásban. Végül egy bizottság létrehozása mellett döntöttek. Tagjai közé választották Edert is. Feladatuk a G. A. Schuller és Josef Ridely által megírandó tervezet megvitatása volt.42

A bizottság első, Medgyesen tartott ülésén aztán váratlanul kiderült, hogy a korábban lelkes szebeni nagybankok álláspontja megváltozott. Eder, aki, mint azt már az Arbeitskanzlei ügyében is láthattuk, meglehetősen fogékony volt a politikai akciók iránt, megkísérelte, hogy Wilhelm Melzer segesvári parlamenti képviselőn keresztül győzze meg Wolffot a részvétel szükségességéről. Kompromisszumként a Vereinsbank átszervezését, alaptőkeemelését és a bankon keresztüli részvételt javasolta.43 Az április 20-ai második ülésen aztán ennek megfelelő döntés született. 200 000 korona névértékű tulajdonrész Vereinsbankon keresztüli átvételére voltak hajlandóak. A forrásokat az alaptőke megfelelő megemelése révén kívánták előteremteni.44 Végül az állami források ígérete sem volt elegendő, hogy vállalják önállóságuk korlátozását. A döntéssel, mindenekelőtt a szász önállóság megőrzése miatt, nemcsak a Zentralausschuß és a bankok vezetői, hanem a Bodenschutzverein elöljárói is egyetértettek.45

„Bodenschutz” a gyakorlatban

Mint láttuk, a szászok számára elsődleges kérdés volt a földbirtokállomány védelme, és erre munkát és pénzt áldoztak. A helyzetértékelés nem volt egyöntetű, a politikai vezetők optimistább véleményével szemben Sigmund követői a szászok folyamatos visszaszorulását érzékelték.

A statisztikai adatfelvételek nem igazolják a katasztrófa-forgatókönyveket. 1880/ 8346 és 1910 közt nőtt a szászok kezén lévő birtokok területe.

A táblázat forrása: Alfred Csallner: Bevölkerung und Grundbesitz in den siebenbürgisch-sächsischen Landgemeinden. in Uő: Zur wirtschaftlichen und sozialen Lage der siebenbürger Sachsen 1910-1950. Köln-Wien, 1989. 3–126. (a továbbiakban Csallner 1989)

Eközben némi átstrukturálódás következett be, az egyéni birtok aránya csökkent — az összes földterület (1121262 hold) 43,71 %-áról 40,17 %-ra, a szász magánbirtokon belül 94,5%-ról, 85,5%-ra –, miközben megjelent az egyleti és a szövetkezeti birtok, és majdnem megduplázódott az egyházi birtok. Ennek megfelelően ezek aránya és jelentősége is nőtt. Az egyházi birtok aránya a magánbirtokból megközelítette a 10 százalékot (9,65%), az egyleti birtok pedig az öt százalékot (4,86%). A birtoknagyság nem változott jelentősen, és a gazdálkodás – főként az üzemméret – sem alakult át radikálisan. A szövetkezeti és egyleti birtok egy részét a gazdák tartós bérletként  művelték, más részét éppen a hitelszövetkezet törlesztéses kölcsöne révén kívánták megvásárolni. Csak a hagyományos falusi gazdálkodásban is osztatlan közös tulajdonként hasznosított területek (erdő, legelő) maradtak tartósan a szövetkezetek birtokában, a tagok közös hasznára. 47

Hasonló képet mutatott az egyházi birtok is. Ez nem összefüggő birtoktestekből, hanem az egyes egyházközségek önállóan igazgatott földjeiből állt. Ezeken belül természetesen külön terület szolgált a lelkész, a tanító, az iskola ellátására, illetve finanszírozására, és ezek egy részét is bérlők művelték.48 Nem egyértelműen sorolható be a községi birtok, melynek hasznosítása az előzőekkel volt rokon. Ezeket a birtoktesteket nem lehet közvetlenül a szászok birtokállományához sorolni, de mivel az egyes településeken általában a szászok jelentették a vagyonosabb csoportot – körükben magasabb volt a birtokos parasztok aránya, nagyobb az átlagos birtokméret –, így a község irányításába és a községi birtok hasznosításába is nagyobb beleszólásuk volt (amit csak a fokozatos állami centralizáció korlátozott).

A szászokhoz képest a románok és magyarok sokkal kisebb földterületet birtokoltak49. 1883-as 129 608 holdjuk ugyan 10 287 holddal 139 896-ra nőtt,50 de ez még mindig csak az összes birtok 12,5%-át jelentette. A növekedés nem sokkal haladta túl a szász birtokok növekedését, viszont kifejezetten az egyéni birtokok körébe esett.51 Mindenesetre csekély a változás, ha a korábbi vármegyei terület adataival vetjük össze.

Látható, hogy a Szászföldön a szászok és nem szászok földbirtokviszonyai meglehetősen nagy stabilitást mutatnak a „földharc” időszakában. 1883 és 1910 között a szász birtokok aránya az egyéni birtokok közt 79,1 %-ról 76,5-ra% változott, a teljes szász birtok aránya az összes magánbirtokon belül 80%-ról 78,95%-ra csökkent, míg az összes földbirtokon belül 46,2%-ról 46,99%-ra nőtt. Ez utóbbi változások oka is leginkább a teljes birtokállomány növekedése. A növekedés forrása  az egykori nemesi birtok, amelynek területe az 1883-as 61 696  hold helyett – 37 004 hold kiárusítása nyomán – 1910-ben 24 692 hold volt.

Ha ezek után a harcias retorika okait keressük, figyelembe kell vennünk, hogy az aggregált mutatók sugallta nagyfokú stabilitás képét árnyalja a szász földbirtokon belüli átstrukturálódás. Az egyéni parasztbirtokok állományának csökkenése látványos folyamat volt, ami az előrehaladott polgárosodás ellenére is jelentős falusi és mezőgazdasági népességgel rendelkező szász nemzet jövőjére valóban veszélyesnek tűnt. A közösségi birtok területének növekedése jelzi, hogy a szászok vívta „földharc” nem volt sem szükségtelen, sem eredménytelen. A parasztbirtokokból lemorzsolódott kb. 40 000 hold az intézmények földvásárlási, hitelkiváltási és telepítési tevékenysége révén pótolható volt, a gazdák általában számíthattak a pénzintézetek segítségére. Az akciók skálája rendkívül széles volt, a nagy volumenű telepítésektől a nagyobb birtoktestek vásárlásán és felosztásán át a határ pár holdas részeinek megszerzéséig, illetve parcellázásáig terjedtek, és igen gyakoriak voltak.

Az előbbire természetesen kevesebb alkalommal került sor, és nemcsak az anyagi korlátok, hanem az első akciók során szerzett számos kedvezőtlen tapasztalat miatt is. A nagy akciók és egyben a rossz tapasztalatok sorát a Vereinsbank első telepítése nyitotta meg. A Segesvár melletti Fehéregyháza52 határában Karl Wolff javaslatára megvásárolt 1380 holdas Haller-birtokot 40 bánsági sváb család számára parcellázták fel. A telepesek azonban elsősorban iparosok voltak, akik nem tudták gazdaságaikat nyereségesen művelni, és egy a termés vesztét okozó árvizet követően hat év után felhagytak próbálkozásukkal.53 1899-ben immár szegényebb szászokkal kísérelték meg az újratelepítést, ez végül eredményesnek bizonyult, de a birtok utolsó darabjait így is csak 1909-ben osztották ki.54 Sikeresebb volt a Szászváros környéki Bencenc55 melletti 500 holdas Kun István-féle és a 200 holdas Kovács-birtokra történő telepítés, melyre a bácskai Cservenká-ból érkeztek sváb telepesek. Ezen felbuzdulva szintén cservenkaiaknak parcellázták fel a Piski melletti Batiz határában fekvő 1021 holdas birtokot.56

A problémák egy-egy új telepítésnél annyira nehezen kezelhetőek voltak, hogy soruk ezzel a három kísérlettel lényegében be is fejeződött. Helyette a már meglévő szász községek határában megvásárolt jelentősebb birtoktestek parcellázása és szász községekből érkező  betelepülőknek való eladása vált a bank fő tevékenységévé. Ez történt a Kreisch, Peschendorf, Felsendorf57 határában fekvő 2150 holdas Macskássy-birtokkal, gr. Haller Péter birtokával Durlesen58, a Scholten, Schoresten és Wassid59 határában fekvő gr. Teleki-féle birtokkal.60

Később az egyre inkább megerősödő Raiffeisen-egyletek is szerepet vállaltak a földszerzés ilyen módjában. Az almakeréki61 egylet például megvett 2667 holdat a környékbeli Ugron-birtokból, majd az 549 holdnyi szántót tagjai közt felparcellázta, a fennmaradó erdőt pedig egyleti tulajdonban és kezelésben művelte. A Kleinschelker Spar- und Vorschußverein egy 1000 holdra rúgó Teleki-birtokot vásárolt Mikeháza mellett, és azt betelepülőknek parcellázta fel.62 A zenderschiek 1893-ban 600 holdnyi birtokot vásároltak a szomszédos falvak – Kóród-szentmárton és Küküllősolymos – határában.63 

Ezek mellett a nagyobb szabású akciók mellett igen gyakoriak voltak a szintén főként a Raiffeisen-egyletek által, a község határában lebonyolított adásvételek is. Jellemző eset a schaasi64 egyleté, amely „az atyák bűnei révén segesvári vevők kezére került határrészeket visszahódította”, és ezzel kapcsolatos ténykedése egyben a Raiffeisen-egyletek mindennapjaiba is bepillantást enged.65 A részben 1907-ben kötött üzlet az egylet 1909-ik év jelentésének jelentős részét kitölti. Ekkor a földvásárlásra forrást nyújtó hitel betáblázását a hitelező HAS engedélyével a három birtoktest közül az egyikre vitték át. A birtokokat korábban a tagok közt parcellázták fel, de az  ezzel nem zárult le.  Az egyik birtokos például kivándorolt Amerikába, ám ottani keresetéből nem tudta adósságát törleszteni. A birtokrészét így kétfelé osztották, az egyiket árverésen értékesítették, a másikat az árverésen elért ár értékében visszaadták a korábbi vevőnek. A többi birtoktest esetében is problémák adódtak. Az egyik tulajdonosa halálos ágyán kizárta az örökségből első házasságából való lányát, de az örökösök hátralékba kerültek a részletekkel. Így a föld egy részét visszavették, majd a birtok egynegyed részét (az apai rész felét) átadták a lánynak a többi a második házasságból való fiúé lett. A részletfizetésre mindkét fél ígéretet tett. Egy harmadik birtok maradékát 28 000 koronáért vásárolták meg (az összeget szerintük józan ésszel nem lehetett felüllicitálni, a románok mégis 1000 koronát ráígértek). Végül egy negyedik esetben úgy jutottak földhöz, hogy a nagyszebeni takarékpénztártól felvett hitelből kifizették a tulajdonos adósságát Budapesten, birtokukba került a szántó, eladták a komlószárítót, a tulajdonosoknak pedig megmaradt a rét és a komlóültetvény.66

Az aprómunka – ami kiterjedt a házakra, gazdasági épületekre, pl. malmokra is – a parcellázásokkal együtt komoly birtokforgalmat eredményezett. Az egyletek közül az a 44, amely válaszolt Schuller ezzel foglalkozó kérdőívére, 1906-ig 2068 hold föld, 175 ház, 20 házhely románok általi felvásárlását akadályozta meg és 6384 holdat, 65 házat, 15 házhelyet vásárolt. Ugyanezek 1906 és 1910 közt 2649 holdnyi birtokot, 162 házat, 32 házhelyet vásároltak ki és 2446 holdat, 1 malmot, 34 házat és 14 házhelyet vettek. 67 Mindez így együtt – ellentétben Siegmund katasztrófát sugalló álláspontjával – alkalmasnak bizonyult nemcsak a „nemzeti birtokállomány” gyarapítására és a szászok társadalmi-politikai pozícióinak megóvására a falvakban, hanem a szász birokok kikerekítésére és a mezőgazdaság fokozatos reformjára is. Sőt a megváltozott politikai helyzetben még a „szállásterület” kiterjesztése – „Erdély gazdasági meghódítása”68– sem tűnt teljesen utópiának.

Illúziók a világháború alatt

A világháborúban várható német győzelem, az azt követően majd megvalósuló német dominanciájú berendezkedés és nemzetük emiatt – szerintük – felértékelődő szerepe a „földharc” korábbi eredményeivel és tapasztalataival együtt komoly telepítési tervek megalkotására ösztönözte a szászokat.69 Ebben a kérdésben létrejött a szász irányzatok egysége70, olyannyira, hogy Siegmund és követői a „feketék” félhivatalos lapjának minősülő Siebenbürgisch-Deutsches Tageblatt hasábjain publikálhattak, míg Schuller és a  Raiffeisen-egyletek Szövetsége hivatalos programként foglalkozott a korábbiaknál jóval nagyobb szabású telepítésekkel. Erről tanúskodik a tanulmány kezdetén már említett Erläuchterungsbericht és az a vita, ami a Mitteleuropa-elképzelések taglalásával egy időben kibontakozott a Siebenbürgisch-Deutsches Tageblatt hasábjain.

Amikor a Raiffeisen-egyletek 28. közgyűlésükön elhatározták, hogy nyereségük 20 százalékát egy telepítési alapban helyezik el, még csupán korábbi tevékenységük folytatásáról döntöttek. A fordulatot az Erläuchterungsbericht jelentette. A szerző(k) nagyszabású elképzelését (egy szászok lakta folyosó létrehozását a Maros mentén) ugyan fokozatosan kívánja megvalósítani, de aktuális javaslata is meglehetősen nagyigényű, különösen a korábbi telepítések méreteivel összehasonlítva. Szászföld déli határai mentén Fogarastól kiindulva mintegy 1000 család – 5000 fő – betelepítésének lehetőségével számol. Ehhez szerinte 3 000 000 korona alaptőkéjű bankra lenne szükség, amit a nagy szász pénzintézetek alapítanának meg. A gyakorlati nehézségek áthidalására a legalkalmasabbnak azt találja, hogy a Vereins-bank alaptőkéjét emeljék meg ezzel az összeggel.

A terv érdekessége, hogy egy korábbi, sikertelen elképzelés kibővített változata kelt életre. Még 1915 tavaszán tett javaslatot Wolff egy Tisza Istvánhoz intézett emlékiratban németek telepítésére a fogarasi koronabirtok területére. Mivel azonban az akcióhoz komoly állami támogatást (illetékmentesség, kamattámogatás a záloglevelekre) kértek, illetve a kormány szerint a koronabirtok adott formájában komolyabb támasza az állameszmének, ezért a miniszterelnök nem egyezett bele az uradalom eladásába. A szászok ragaszkodása egyszer már elbukott tervükhöz egyúttal jelzi, hogy helyzetüket erősödni látták.71

A terv nem maradt visszhangtalan. A szászok vezetői elhatározták a feltételek megteremtését, és 1916. február 3-án közzétették a Vereinsbank alaptőkéjének emelését bejelentő és részvényjegyzésre felszólító felhívásukat.72 Az ebben foglaltak megegyeznek az Erläuchterungsberichtben vázoltakkal. Nem sokkal később Siedlungsgedanken címmel cikk jelent meg Andreas Weisert tollából.73 A szerző vázolja a várható német győzelem utáni szituációt. Bár még korainak tartja a háború végkimenetelének prognosztizálását, de szerinte a német szellem oly erőről tett tanúbizonyságot, ami később olyan tettekre teszi majd képessé, amiről az új kultúrzónán kívül eső népek, az amerikaiakat is beleértve, nem is álmodhatnak. Ennek a szellemnek lesznek letéteményesei és közvetítői a szászok. Hogy szerepüket minél sikeresebben betölthessék, szükséges erejüket lehetőség szerint már most megnövelni. Mivel pedig a legnagyobb gyengeségük életterük csekély volta, így azt kell új telepítések révén tágítani.74

Az írás élénk vitát váltott ki, még az alsó-ausztriai Neuhofen a. d. Kremsből is akadt hozzászóló. Egyik reakció sem kifogásolta a perspektívát, csupán a  telepítés technikai részleteit vitatták. Emellett több írásban is felmerült egy telepítési központ (Siedlungshauptstelle) kialakítása a Vereinsbankból.75 A legalaposabban kidolgozott elképzeléssel Josef Bedeus fia, Gustav Bedeus jelentkezett.76 Az ő kiindulópontja inkább Siegmund és társai pesszimizmusával rokon. A népszámlálások által kimutatott folyamatos népességarány-csökkenés miatt a szászok nemzethalálát vízionálja. Éppen ezért szerinte minden eszközzel arra kell törekedni, hogy a szász többséget megőrizzék, illetve helyreállítsák a falvakban.

Szerinte ez a hagyományos telepítések révén nem sikerülhet. A falvakban élő románoktól földet vásárolni szinte lehetetlen, éppen azért, mert nekik nagyon kevés van. Megoldásként sajátos birtok- és lakosságcserét javasol. Elképzelései szerint a Vereins-bank megnövelt alaptőkéjéből román többségű községekben kellene földeket vásárolni, lehetőleg egykori földesúri birtokot. Az ezekből kialakított parcellák cserealapot képeznének, úgy, hogy a román gazdák eredeti, szász községekben lévő birtokaik másfél-kétszereséhez juthatnának. Számításai szerint 15 000 hold vásárolható meg, ezt 7500-ra cserélve 12 500 román, mintegy 2500 család kitelepedése érhető el. Úgy kalkulál, hogy amennyiben 100 községből egyenként 125–125 román kitelepedését sikerül ösztönözni, akkor ezekben helyreállítható a szász többség. A birtokméret különbsége ugyan veszteséget okoz  a banknak, de szerinte ezt kiegyenlíti, hogy az új betelepülőknek nem kell új községi intézményeket kialakítani.

Bedeus szkeptikus a Vereinsbank terveinek hasznát illetően. Az ilyen extenzív jellegű kolonizációs akciók hozadéka csekély. A szászok száma hiába nőne 240 ezerről 245 ezerre, ez a 3 millió románnal szemben éppen annyira csekély súlyú, mint ha esetleg 40 ezer telepessel  280 ezerre nőne lélekszámuk. Azt általa javasoltak viszont képesek megerősíteni a már létező közösségeket, megállítani a térvesztést, sőt. Emellett az új telepítések tervében komoly veszélyt lát a szászok létére nézve. Azzal érvel, hogy ha minden erőforrást erre használnak fel, akkor a belső birtok- és lakosságcserére már semmi sem jut, és az új telepítések révén nyerhető 7 község messze nem egyenértékű a megmenthető százzal. Hozzáteszi még azt is, hogy a birtokcsere és az elkülönülés révén elérhető a békés együttélés a románokkal.77

A meginduló tervezgetést azonban elsodorta az 1916. augusztusi román invázió és az intézmények ezzel járó kitelepítése. A Nagyszebenbe való visszatérést követően a hosszú távú tervek nem változtak, de immár komolyan számot kellett vetni a háborús veszteségekkel, emberiekkel éppúgy, mint anyagiakkal. Másfelől a román vereség növelni látszott a szászok mozgásterét, és erősítette őket Németország feléjük forduló figyelme. Ennek csúcspontját II. Vilmos 1917. szeptemberi látogatása jelentette. Schuller, a telepítés fő felelőse ezt figyelembe véve is igen optimistán foglalta össze, a végleges programadás igényével is, a szász kolonizációs elképzeléseket.78 Bár szükségesnek minősíti a harci cselekmények és a háborús emberveszteségek nyomán keletkezett rések feltöltését, már igen rövid távon sem mond le a Szászföld kiterjesztéséről.79 Az Erläuchte-rungsberichtben foglaltakra alapozva kifejezetten megvédi az új települések létrehozását sürgető elképzeléseket. Ugyanakkor szervezeti szétválasztást sürget, a helyi telepítéseket immár kizárólag a Raiffeisen-egyletek feladatává téve.

A Vereinsbank feladatává az új alapításokat teszi. Ezek azért is szükségesek, mert az emberanyag fő forrásaként számba vett Amerikából visszatérő szászok és máshol született németek számára hasznos, sőt ajánlott biztosítani a földrajzi elkülönülést. Ennek legfőbb indoka a kulturális különbség. A visszatelepülőkre úgy tekint, mint akik túl individualisták lettek Amerikában, és nem viselnék el a szász falu kötöttségeit (Schuller a Gemeindesozialismus kifejezést használja!), és így teljesítményük sem érné el a tőlük vártat. Az idegen születésűek esetében még egyértelműbb a kulturális hagyományok és a szokások különbözősége, a szász falvakba települve vagy nem lennének elegen a kitűzött cél eléréséhez, vagy megőriznék különállásukat, és ezzel feszültséget keltenének. Mindkét esetben elkülönült települést javasol a Szászföld peremén, ezzel biztosítva, hogy az új közösségek az átfogó struktúrákba (egyház, iskola, társadalmi szervezetek) integrálhatóak legyenek.80

A nagyszabású tervek megvalósíthatóságába vetett hitet nem csökkentette a Wekerle-kormány rendelete sem, ami bürokratikus akadályokkal próbálta gátolni a románok birtokvásárlásait, bár azok a szászok életét is megnehezítették. Sokkal komolyabb, de a korábbi tervek jellege miatt nem leküzdhetetlen akadályt jelenthetett, hogy a német kormány sem kívánta telepesekkel segíteni a szászokat. A német külügyminisztérium szerint ugyanis felesleges lett volna embereket küldeni egy „olyan országba, ahol előbb vagy utóbb mint a magyarok kultúrtáp-anyaga az eltűnés veszélyébe kerülnek”.81 Ám a többi kis nemzethez hasonlóan végső soron a szászok is a nagyhatalmak akaratától és a nemzetállamuk kiépítésére törekvő domináns nemzetek jóindulatától függtek. S ha a háborús vereség és az impériumváltás nem törte volna meg lelkesedésüket, a romániai földreform végleg a keserű ébredés pillanatát jelentette.

*A tanulmány az Osztrák-Magyar Akció Alapítvány, a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány Dunatáji Népek Kutatása Szakalapítványa és a Politikatörténeti Alapítvány támogatásával készült.

 

JEGYZETEK

1. Erlächterungsbericht. h. n. [Nagyszeben], é. n. Az általam használt példány az Osztrák Nemzeti Könyvtár állományában található.

2. Pl. Barabás Endre egyenesen azt feltételezte, hogy a nemzetiségek – a szászok és a románok – közös szándéka Segesvár és Csíkszereda közt egy települési lánccal kettévágni a Székelyföldet. Ez a  katonai stratégiából származtatott és értelmezhető elképzelés mutatja, hogy már ekkor is háborús logika állt a folyamatok mögött. Vö. Barabás Endre: A nemzetiségi bankok székelyföldi actiója. In: Közgazdasági Szemle, XXVIII. 1904. 815. skk. (a továbbiakban: Barabás 1904.)

3. Már a 19. század közepétől voltak olyan hangok, melyek a gazdasági küzdelem nemzeti tartalmát hangsúlyozták. Pl. Mikó Imre szerint a magyar földbirtok megcsappanása „idővel nagy statistico-politicai liquidatiot vonhat maga után” .Vö. Mikó Imre: Irányeszmék. Pest, 1861. 61. idézi Szász Zoltán: Gazdaság és társadalom a kapitalista átalakulás korában. In: Erdély története. Bp., 1986. III. köt. 1508–1623. (a továbbiakban Szász 1986) 1590. George Bariţ  is a földvásárlásokat szorgalmazta, és a létért folytatott gazdasági háborúról értekezett egy 1885-ös levelében. Idézi Szász 1986. 1590. A századelő legjelentősebb megnyilatkozásai talán gróf Bethlen István nevéhez köthetőek. Vö. A magyar birtokpolitika feladatai Erdélyben. In Bethlen István:Válogatott politikai írások és beszédek. Szerk. Romsics Ignác. Bp, 2000. 46–82., ill. Az oláhok birtokvásárlásai Magyarországon az utolsó öt évben. In: Gróf Bethlen István beszédei és írásai. Bp, 1933. 52. skk. valamint Tokaji László: Eladó ország. Bp., 1912.

4. A román bankokra ld. Mihai D. Drecin–Vasile Dobrescu: Consideraţii asupra sistemului financiar-bancar românesc din Transsilvania (1867–1918). In: Istorie financiar-bancară. Studii asupra băncilor din Austro-Ungaria (1867–1918). Cluj-Napoca, 2001. 40–84. a lábjegyzetekben további bőséges bibliográfiával. A téma tárgyalása ugyan nem mentes az elfogultságtól, esetenként a szerzők túl is becsülik a román földbirtokvásárlások jelentőségét, de összességében a munka használható. Ezenkívül Szász Zoltán: A magyar kormány tervei a nemzetiségi pénzintézetek állami ellenőrzésére. In: Századok, 100. 1966. 118–137 ill. Szász 1986.

5. A birtokok adásvétele már 1848-at megelőzően az ősiség ellenére is lehetséges volt, a birtokhoz jutást legalább annyira gátolta a birtokbírhatási jog korlátozottsága. Ugyanakkor a  szabad forgalom 1848 után is csak a földbirtokok egy részére terjedt ki, a különböző hitbizományok, alapítványi, egyházi, községi stb. birtokok adásvétele korlátozott volt.

6. A Nagyszebeni Földhitelintézetet 1872-ben alapították, a századelőn már a Nagyszebeni Általános Takarékpénztár (az első kibocsátás 1888), az Albina és a Brassói Általános Takarékpénztár (első kibocsátás 1902) üzletének jelentős részét a záloglevél-kibocsátás jelentette. Vö. pl. Magyar Compass 1903/1904. Szerk. dr. Galánthai Nagy Sándor I. köt. Bp. 1901.; Dr. Carl Wolff (szerk.): Die Geschichte der Hermannstädter Allgemeine Sparkasse während der ersten fünfzig Jahre ihres Bestandes 1841-1891. Hermannstadt, 1891; Barabás 1904; Bodor Antal: Az erdélyrészi pénzintézetek. In: Közgazdasági Szemle, XVIII. 1904. 923–937.

7. Szász 1986. 1609., ill. László Katus: Multiethnical Hungary in the Light of Statistics. In: Ethnicity and Society in Hungary. Ed. Ferenc Glatz. Bp., 1990. 111–130.

8. Ld pl. Karl Wolff: Genossenschaft u. Kolonisation. In: Die Karpathen. III. évf. 1909/1910. 403–407. (a továbbiakban Wolff 1909) Wolff szerint a középiskolai törvényjavaslat vitájában 1883-ban elszenvedett vereség bizonyította be a sérelmi politizálás kilátástalanságát. A román veszélyre hívta fel a figyelmet, és magyar–szász szövetséget ajánlott Guido Baußnern, a szentágotai kerület szabadelvű párti képviselője. A Szász Néppárt vezetői azonban a román terjeszkedés (Walachisierung) gazdasági jellegét hangsúlyozták, és ezen a téren kívánták ellensúlyozni. Vö. Bemerkungen zum offenen Schreiben Beußnern´s. Siebenbürgisch-Deutsches Tageblatt (a továbbiakban SDT), 3551–3553. 1885. aug. 19–21.

9. Vö. pl. Dr. F. T.: Ein Bild aus dem wirtschaftlichen Leben der Siegelbachgemeinden (ein nichtgehaltener Vortrag), SDT 4527–4532. 1888. okt. 28.–nov. 3. A szerző valószínüleg Friedrich Teutsch, a későbbi püspök. Továbbá Joseph Frölich: Bevölkerungs- und Besitzverhältnisse in den Landgemeinden des Schäßburger Bezirkes. Landwirtschaftliche Blätter für Siebenbürgen, XXIII/15. 1895. (a továbbiakban LdwBl); Johann Rampelt: Volkswirtschaftliche Zustände in den Landgemeinden des Mediascher Landwirtschaftlichen Bezirksvereins. in LdwBl XXI/13. 1893.; Georg Adolf Schuller: Groß-Laßeln. Hermannstadt, 1896; Die Gemeinde Fellsdorf. LdwBl XXIII/9–10.; Einiges aus dem wirtschaftlichen Leben der großauer Landbauern. LdwBl XX/6.

10. Dr. F. T.: Ein Bild aus dem wirtschaftlichen Leben der Siegelbachgemeinden (ein nichtgehaltener Vortrag). SDT 4527–4532. 1888. okt. 28.–nov. 3.

11. Arbeitsziele SDT 4495-4509 1888. szept. 21.-okt.

12. 100 fő alatt: Jakobsdorf (Kis-Küküllő vm.): Gyákos, Giacaş (rom.); Engenthal (Nagy-Küküllő vm.): Ingodály, Mighindoala (rom.); Nieder-Neudorf, Schwie-gen, Wassid (Nagy-Küküllő vm.): Szászvessződ, Veseud (rom.); Puschendorf (Kis-Küküllő vm.): Pócstelke, Păucea (rom.).

13. Das sächsisches Volksprogramm. SDT 5023. 1890. Magyarul: Az 1890. évi szász „népi program”. In: Kemény G. Gábor: Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhez Magyarországon a dualizmus korában. I. Bp., 1952. 785–788.

14. Siebenbürger Vereinsbank. SDT XVIII. 5287. 1891. ápr. 30.

15. Die Siebenbürger Vereinsbank Aktiengesellschaft. SDT XVIII. 5344. 1891. jul. 9. A 2000 darab százforintos részvényt 3 bank, 16 előlegegylet és takarékpénztár, 9 társaság és egylet és 222 magánszemély jegyezte. A bankok 50 százalékos tulajdonnal bírtak.

16. A szász választók gyűlése, melyet a Zentral-ausschuß hívott össze alkalomszerűen. A dualizmus korában mindössze háromszor került rá sor, 1872-ben Medgyesen, 1890-ben és 1896-ban Nagyszebenben. Feladata volt a szász program elfogadása (1896-ban a régi megerősítése) és a Zentralausschuß megválasztása. A legjelentősebb szász döntéshozó fórum.

17. Der Sachsentag in Hermannstadt am 22. Oktober 1896. Hermannstadt, 1896. 17.

18. Karl Wolff: Genossenschaft und Kolonisation. Die Karpathen III. 1909/1910. 403–407.

19. Dr. Karl Wolff: Die siebenbürgisch-sächsischen Raiffeisengenossenschaften. SDT 11027. XXVII. 1910. ápr. 12.

20. 1894. V. tc. Magyar Törvénytár 1894–95. évi törvénycikkek. Szerk. Márkus Dezső. Bp., 1896. 6–11. A törvény a telepítéseket előzetes tervekhez, a közösségi célokra (iskola, templom, piac, dögtér stb.) kötelezően rendelkezésre bocsátandó földterülethez és miniszteri engedélyhez köti. 80 holdas felső és 10 holdas alsó telephelyi korlátot állít fel. Azonban könnyen megkerülhetőnek bizonyult, épp a telepítés kritériumainak szűkre szabása miatt.

21. A törvényjavaslatot Darányi Ignác földművelésügyi miniszter 1909. március 29-én terjesztette a Ház elé. Darányi Ignác. Válogatott dokumentumok. Szerk. Fehér György. Bp., 1999. 165. A szász ellenérzésekre vö. pl. Rudolf Thör: Der Kampf um Bodenbesitz in Siebenbürgen. Die Karpathen, IV. 1911/1912 626–627.

22. Vö. Magyar Törvénytár 1911. évi törvénycikkek. Szerk Márkus Dezső Bp., 1912.

23. G. A. Schuller: Sächsische Innerkolonisation. SDT 10770. XXXVI. 1909. jún. 8.; 10773. jún. 11.; 10776. jún. 15.; 10780. jún. 19. (A továbbiakban Schuller 1909.).

24. Schuller 1909. 10776.

25. Siegmund Medgyesen született egy gyógyszerész fiaként. Anyai ágon Stephan Ludwig Roth, a szászok már-már mitikus reformerének unokája. Orvosi diplomát szerzett, majd szülővárosában praktizált. Származását nemzete iránti kötelességtudattá formálta, és egész életét a közéleti tevékenységnek szentelte. Vö. Ernst Wagner: Heinrich Siegmund und die „volksbiologische” Forschung in der Zwischenkriegszeit. Zeitschrift für siebenbürgische Landeskunde. 6. (77.) évf. 1983/2. 177–186. (A továbbiakban Wagner 1983.).

26. A „zöldek” az úgynevezett „feketék”, vagyis a szász politikai életet uraló, az egykori „öreg- és ifjúszászokból” kialakult, 1890 után a magyar kormánnyal való együttműködést  felvállaló liberális politikai elit ellenében jött létre. Központjuk Brassó, céljuk a magyarországi németség nemzeti megszervezése és együttműködése a németországi németséggel, annak nagynémet mozgalmaival. Legjelentősebb figurái: Lutz Korodi, Rudolf Brandsch, Oscar Wittstock. Ehhez a csoporthoz kötődtek a századelő brassói irodalmi megújulásának képviselői is, pl. Heinrich Zillich, Adolf Meschendörfer. Vö. Oscar Wittstock: „Grün” oder „Schwarz”. Eine Beleuchtung der gegenwärtigen politischen Verhältnisse der Siebenbürger Sachsen. Hermannstadt, 1896.

27. Wagner 1983. ill. Dr. Heinrich Siegmund: Der Raumsinn des sächsischen Volkes. In: Die Karpathen IV. 1910/11. 142-147. (a továbbiakban Siegmund 1910) és Uő: Erscheinungen und Formen des Volkstodes. In: Die Karpathen IV. 1911/12. 689-701, 718. (A továbbiakban Siegmund 1912.)

28. Vö. Siegmund 1910., ill. Siegmund 1912. Mindehhez a szász történelem sajátos interpretációja társult. Eszerint a szászok története az élettér folyamatos szűkülése. A betelepüléstől 1883-ig mintegy 650 000 hold (évente 1000 hold) veszett el. Saját korának veszteségeit évi 760 holdra becsüli. Sajátos része programjának, hogy a hiányzó szász mezőgazdasági munkásságot is meg akarja teremteni, mivel úgy véli, hogy a románok beszivárgása a szász falvakba, a döntő többségükben birtokos szászok közé ilyen formában történik. Ezért szerinte ezeket a társadalmi-gazdasági pozíciókat is szászokkal kell feltölteni. A beszivárgásra vonatkozó nézeteivel nem volt egyedül, pl. a már idézett Die Siegelbachgemeinden című tanulmány szerzője is hasonló állítást fogalmazott meg.

29. Ilyen írás jelent meg többek közt: Volksgesundheit, 3. évf. 1904/5. 65–6.;7 4. évf. 1905/6. 1–10.; 7. évf. 1908/9. 33–37.; 8. évf. 1909/10. 89–93., 102–106.

30. Ezt kiválóan példázza egy az egylet vezetése által 1911. nov. 7–8-án Nagyszebenben tartott bizalmas (!) gyűlés előadásainak listája: Die Erscheinung und Formen des Volkstodes mit besonderer Hinsicht auf das sächsische Volk (A néphalál megnyilvánulásai és formái, különös tekintettel a szász népre); Hindernisse der Vermehrung der sächsischen Seelenzahl und rassische Entartung unter den Sachsen (A szász lélekszám emelésének akadályai és faji elkorcsosulás a szászok körében); Das sächsisches Genossenschaftswesen auf dem Lande (A vidéki szász szövetkezetügy); Unsere Innerbesiedlung (Belső telepítéseink); Unsere Volkskirche als Volksvermehrerin (Népi egyházunk mint népszaporító); Sitte und Brauch in ihrer Wertung für unser Volkstum (Erkölcs és szokás értéke népiségünk számára); Kampf gegen die Kindersterblichkeit und Seuchen (Harc a gyermekhalálozás és a járványok ellen); Der Hausbesitz in Hermannstadt (A háztulajdon Nagyszebenben). Siegmund reményei szerint a találkozóból kinőhet a szász Volksvermehrung tudománya. Bericht über die Hauptversammlung des Bodenschutz-Vereins in Kronstadt vom 4. November 1912. h. n., é. n. (A továbbiakban Bericht 1912.)

31. Schönberg (Nagy-Küküllő vm.): Lesses (magy.), Dealu Frumos (rom.); Großschenk (Nagy-Küküllő vm.): Nagysink (magy.), Cincu (rom.)

32. Schuller 1909. 10776.

33. Bericht 1912.

34. Bericht 1912.

35. Bericht 1912. 13–14. „A Bodenschutzverein tulajdonképpen a Volksrat, melynek a szász népgyarapítás középpontjában kell állnia…” Ez természetesen a „feketék” vereségét és a „zöldek” diadalát is jelentette volna.

36. Vö. Bericht 1912. 6–11. pl. a medgyesi egylet 20 000 koronát kapott céljaira a helyi Spar- und Vorschußverein kasszájából.

37. Arhivele Naţionale Direcţia Judeţeană Braşov (a továbbiakban AN DJ Bv.), fond 148. „Sparkassa”, Igazgatósági jegyzőkönyvek 1911. szeptember 14. 1/1911.

38. Uo. Wolff levele. 1911. szeptember 16.

39. Uo. A KAS igazgatóságának levele 1911. szeptember 21.

40. Bericht 1912. 19. skk.

41. Eder beszámolója az igazgatósági ülésen. AN DJ Bv. fond 148. „Sparkassa”, Ig. jkv. 1912. március 4. 3/1912.

42. Uo.

43. Eder beszámolója az igazgatósági ülésen. AN DJ Bv. fond 148. „Sparkassa”, Ig. jkv. 1912. április 18. 3/1912.

44. Eder beszámolója az igazgatósági ülésen. AN DJ Bv. fond 148. „Sparkassa”, Ig. jkv. 1912. május 13. 3/1912.

45. Bericht 1912. 19. skk.

46. A kettős évszám oka, hogy a szászok által is használt alapmunka, Oskar von Meltzl: Statistik der sächsischen Landbevölkerung in Siebenbürgen. In: Archiv des Vereins für siebenbürgische Landeskunde. Neue Folge 20. 1885. 215–510. a népesség adatait az 1880-as évszámlálás alapján közli, míg a birtokstatisztika saját gyűjtésen alapul. Meltzl munkája mellett birtokviszonyokra vonatkozó adatokat közöl August Jekelius: Die Bevölkerungs und Berufsstatistik des ehemaligen Sachsenlandes. Hermannstadt, 1908 az 1900 népszámlálásra alapozva és Franz Carl Casper: Der ländliche Grundbesitz auf Sachsenboden unter besonderer Berücksichtigung der deutschen Verhältnisse. Hermannstadt, 1913.

47. Nem szerepel az összeállításban a szászok által a szomszédos – nem szász – falvak határában megszerzett, nem jelentéktelen területek állománya.

48. Vö. Csallner 1989. 60–62. Csallner forrása egy azóta elveszett (?) felmérés, melyet a Raiffeisen Egyletek Szövetsége készített 1910-ben, és amelyet a szerző kivonatolt.

49. Voltak községek, ahol csak szász egyéni birtok volt: Baierdorf: Királynémeti (Beszterce-Naszód vm.), Cranimăt; Felldorf: Fületelke (Kis-Küküllő vm.), Filetelnic; Großalisch: Nagyszőlős (Nagy-Küküllő vm.), Seleuşul Mare; Heidendorf: Besenyő (Beszterce-Naszód vm.), Viişoara; Irmesch: Szászörményes (Kis-Küküllő vm.), Ormeniş; Kleinalisch: Kisszőlős (Kis-Küküllő vm.), Seleuşul Mic; Kleinlasseln: Kisszentlászló (Kis-Küküllő vm.), Laslăul Mic; Lechnitz: Szászlekence (Beszterce-Naszód vm.), Lechinţa; Maniersch: Szászmagyarós (Kis-Küküllő vm.), Măgheruş; Michelsberg: Kisdisznód (Szeben vm.), Cisnădioara; Niedereidisch: Alsó-Idecs (Maros-Torda vm.), Ideciul de Jos;Pintak: Szászpéntek (Kolozs vm.), Pinticu; Seiden: Zsidve (Kis-Küküllő vm.), Jidvei; Talmesch: Nagytalmács (Szeben vm.), Tălmaciu;Treppen: Szásztörpény (Beszterce-Naszód vm.), Tărpin;Wallendorf: Dombós (Nagy-Küküllő vm.), Văleni; Weilau: Vajola (Kolozs vm.), Uila; Wolkendorf/ Schäßburg: Volkány (Nagy-Küküllő vm.), Vulcan; Zendersch: Szénaverős (Kis-Küküllő vm.), Senereuş, és 220-ból csak 12-ben volt birtokaik aránya kevesebb a lakosságarányuknál. Vö. Csallner 1989. 58–59.

50. Ezen belül a magyarok birtokai 15 513 holdat tettek ki. Vö. Csallner 1989. 56.

51. Az adatok azt sugallják, hogy a románok intézményrendszere nem volt olyan tagolt és hatékony, mint a mintául szolgáló szászoké. Földvásárlásaik fő formája a jelzáloghitellel bonyolított egyéni vagy osztatlan közös tulajdonú birtokszerzés volt, melynek során a szerzemény tulajdonjoga közvetlenül a vevőké lett.

52. Weißkirch bei Schäßburg, Albeşti

53. Georg Weber–Renate Weber: Zendersch. Eine siebenbürgische gemeinde im Wandel. München, 1985. 249. (A továbbiakban Weber 1985.)

54. Karl Wolff: Genossenschaft und Kolonisation. Die Karpathen. III 1909/1910. 405–407. (a továbbiakban Wolff 1910b); Zum Jahresbericht der Siebenbürger Vereinsbank. Die Karpathen III 1909/1910. 517–518.  A szász telepesek Maniersch, Zendersch, Marienburg bei Schäßburg, Zuckmantel, Feldorf településekről érkeztek. Wolff személyesen gyalogolta végig a falvakat, és győzködte a lakosokat.

55. Binczincz (egykorú rom.) ma Aurel Vlaicu.

56. Wolff 1910b.

57. Kreisch: Keresd (Nagy-Küküllő vm.), Criş (rom.); Peschendorf: Bese (Nagy-Küküllő vm.), Beşa, Stejărenii; Felsendorf: Földszin, Földszén (Nagy-Küküllő vm.), Felsă (egykorú rom.) ma Floreşti.

58. Darlóc, Darlac (Nagy-Küküllő vm.), Dîrlos (rom.).

59. Scholten: Szászcsanád (Nagy-Küküllő vm.), Cenade; Schoresten: Sorostély (Alsó-Fehér vm.), Soroştin (rom.); Wassid: Szászvessződ (Nagy-Küküllő vm.), Veseud (rom).

60. Wolff 1910b.

61. Almakerék (Nagy-Küküllő vm.), Malmkrog, Mălincrav

62. Wolff 1910b., ill. Georg Adolf Schuller: Die Raiffeisenorganisation im Siebenbürger Sachsenlande in ihrer Entwicklung von 1885-1910. In: Dr. Carl Wolff als Direktor der Hermannstädter Allgemeine Sparkassa 1885–1910. Hermannstadt, 1911. 218–221. (A továbbiakban Schuller 1911.)

63. Vő. Weber 1985. 247. Küküllősolymos (Kis-Küküllő vm.): Schalmen, Şoimuş; Kóródszentmárton (Kis-Küküllő vm.): Martinsdorf, Coroisânmartin.

64. Segesd (Nagy-Küküllő vm.), Şaeş (rom.).

65. Wolff 1910b;  Schuller 1911.

66. Schaaser Spar- und Vorschußverein in Siebenbürger Raiffeisenbote (a továbbiakban SRB) 1. évf. 2. 9–12.

67. Zum Jahresbericht des Siebenbürger Vereinsbank, ill. Schuller 1911. 218–221.

68. Siegmund 1910.

69. Mint fentebb említettem, elsősorban Naumann Mitteleuropa-tervének megvalósulására számítottak, annak következményeivel számos cikk és tanulmány foglalkozott. Pl. 1916 elején: Die Vorbereitungen für das mitteleuropäische Wirtschaftsbündniss. SDT 12849. 43. 1916. jan. 21.; Paul Rohrbach: Warum Mitteleuropa? SDT 12832. 43. 1916. jan. 4.; Nationale Duldung in Mitteleuropa. SDT 12843. 43. 1916. jan. 15.; Josef Szterényi: Die Mitteleuropäischen Wirtschaftsfragen. (Vortrag gehalten an den Kronstädter Gemeindeabenden). SDT 12868. 43. 1916. febr. 9.

70. Ez nem független attól, hogy immár a „feketék” sem vetették el a Német Birodalommal való komolyabb együttműködés lehetőségét, bár közben nem kívántak szakítani a magyar kormánnyal sem.

71. Az iratokat közli Kemény G. Gábor: Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhez Magyarországon a dualizmus korában. VII. 1913–1916. A gyűjtést kiegészítette és jegyzetekkel ellátta Szarka László és Szász Zoltán. Bp., 1999. 55. A-E 365–378

72. Einladung zur Zeichnung von Aktien der Siebenbürger Vereinsbank 12862. SDT 43. 1916. febr. 3.

73. A. W: [Andreas Weisert]: Siedlungsgedanken. SDT 12869. 43. 1916. febr. 11., 12870. febr. 11. (A továbbiakban Weisert 1916.)

74. Weisert 1916. A második cikkben részletesen taglalja elképzeléseit az új telepekről, amelyeken mintagazdaság segítené a telepeseket, akik cserébe munkajáradékkal tartoznának. A telep berendezése mindenhol hasonló lenne, és ki kellene elégítenie a szászok közösségi igényeit is (templom, iskola).

75. H. L: Bemerkungen zur Siedlungsgedanken. SDT 12876. 43. 1916. febr. 17.; Andreas Weisert: Siedlung und Zweikindersystem. SDT 12880. 43. 1916. febr. 21.; Martin Krammel: Siedlungsgedanken. SDT 12905. 43. 1916. márc. 17., 12906. márc. 18.; Andreas Weisert: Siedlungsgedanken. III. SDT 18925. 43. 1916. ápr. 6.; Heinrich Siegmund: Bodenreform und Bodenschutz. SDT 12944. 43. 1916. ápr. 26.; Uő: Eine sächsische Siedlungshauptstelle. SDT 13012. 43. 1916. jul. 15.

76. Gustav Baron Bedeus: Antrag betreffend die Siedlungsaktion der Siebenbürger Vereinsbank. h. n. [Hermannstadt], é. n. [1916].

77. Sőt nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a magyar–román ellentét is megoldható hasonlóképpen.

78. G. A Schuller: Zur Innerbesiedlungfrage. n. n. [Nagyszeben], é. n. [1917]. (A továbbiakban Schuller 1917.)

79. Fő érve, hogy a háború után úgyis megnő a népszaporulat. Schuller 1917 6.

80. Schuller 1917. 7–8. Emellett a munka további részében foglalkozik a városokban élő szászság megerősítésének lehetséges módjaival is.

81. Szász Zoltán: Politikai élet és nemzetiségi kérdés a dualizmus korában (1867–1918) In: Erdély Története. III. Bp., 1986. 1698–99.

 

 

Ugrás az oldal tetejére